Természeti és kulturális látnivalókban gazdag, igazi kaland-kerékpározásra hívunk!
Utunk a Dolomitok szívéből, Toblachból indul, és a hegyek között kanyargó egykori vasútvonalakat követve, alagutakon és viaduktokon át vezet egészen Velence kapujáig. Többnyire sík és lejtős terepen, kerékpárutakon és kis forgalmú mellékutakon tekerünk, miközben fokozatosan magunk mögött hagyjuk a hegyeket, és megérkezünk az olasz síkságra.
1. nap: Reggel találkozó a Déli pályaudvar mellett. Felpakoljuk kerékpárjainkat, majd elindulunk Toblachba, a Dolomitok lábához. Érkezés után egy könnyed bemelegítő tekerésre indulunk, este pedig közös vacsora egy közeli étteremben.
2. nap: Toblach – Pieve di Cadore. A túra leghosszabb emelkedőjét ezen a napon tudjuk le, de a látvány mindenért kárpótol! Cortina d'Ampezzo érintésével szeljük át a hegységet, alagutakon és hidakon keresztül, lenyűgöző hegyóriások között. Táv: 65 km, szintemelkedés: 260 m.
3. nap: Pieve di Cadore – Feltre. Fokozatosan magunk mögött hagyjuk a Dolomitok hatalmas hegyvonulatait. Enyhén lejtős terepen, 75 kilométert tekerve jutunk el következő szállásunkig.
4. nap: Feltre – Cittadella. Újabb 65 kilométer vár ránk, majd megérkezünk a történelmi városba. Szállásunk a város bejáratánál lesz, innen gyalogosan fedezzük fel Cittadellát, és ha kedvünk tartja, végigsétálhatunk az impozáns középkori városfalon is.
5. nap: Cittadella – Fusina. 64 kilométer tekerés után megérkezünk Velence kapujába, a lagúna partjára.
6. nap: A délelőtti programot közösen döntjük el: kerékpárral fedezzük fel a lagúna környékét, vagy hajóra szállunk, és gyalogosan barangolunk Velence különleges utcáin, terein. Kora délután indulunk haza, várhatóan kora esti érkezéssel.
Várunk szeretettel egy különleges, hatnapos kerékpáros kalandra!
Fontos tudnivalók: Mindenki saját kerékpárjával vesz részt a túrán. A bicaj legyen frissen szervizelt, első és hátsó lámpával, valamint pótgumival felszerelt. A sisak használata kötelező, sportos öltözet ajánlott. Kerékpárjainkat trailerrel szállítjuk. A napi távokat minimális felszereléssel tekerjük, hiszen a csomagjainkat kisbuszunk szállítja utánunk.
Indulás: reggel 6 órakor a Déli pályaudvartól
Utazás: kisbusszal
Szállás: szállodákban, 2–3 ágyas szobákban
Étkezés: minden nap kapunk reggelit, útközben a többit megoldjuk napi vásárlási lehetőséggel, és étteremmel.
Költség: 365.500.-
Költség Kt: 345.500 Ft/fő
Early Bird: -20.000.Ft.( 2027. ápr. 20 - ig teljesen befizetve, előleg 50 % )
(utazás, szállás, kerékpárszállítás+ reggelik )
Biztosítás: egyéni megkötéssel
Jelentkezés: e-mailben, a befizetések sorrendjében.
Lebonyolító: Csúcsforma SE
Szervezési és túravezetői díj nincs.
